Torta

Fekete erdő torta

Fekete erdő torta

Szerző: | Torta

A fekete erdő torta csokoládés piskótáját három részre kell vágni és a két réteget megtölteni a három féle töltelékkel (meggy, enyhén alkoholos tejszín hab és csokis tejszín hab), egy éjszakán át összeérnek az ízek és a forma, másnap díszíthető, fogyasztható.

 

A fekete erdő torta története

 

 

 

A fekete erdő torta eredetéről több elmélet is született, de a szálak minden esetben Németországba vezetnek és valóban, ott Fekete erdőben minden étterem, cukrászat menü kártyáján első helyen szerepel ez a tejszínes meggyes enyhén alkoholos csoda.

 

Számomra a legkedvesebb, bár a legvalószínűtlenebbnek tűnő elmélet a helyi népviselettel hozza összefüggésbe. A piros bojtok a kalapon a cseresznyére, a fehér blúz a tejszín habra, a fekete ruha pedig az egészen sötét piskóta tésztára emlékeztetnek.

 

 

 

 

 

forrás: Pinterest

 

 

 

 

 

A fekete erdő torta elkészítése

 

 

 

Tehát először is csokoládés piskótát kell sütni (akár előző este is, könnyebb szeletelni, ha áll egy napot és ugyanúgy friss). Egy normál 16 szeletes tortához (22cm átmérőjű karikához) 7 tojásból kell készíteni a tésztát.

 

 

 

Hozzávalók:

 

piskóta:

 

7 db tojás

 

14 dkg cukor

 

14 dkg liszt és kakaópor keveréke (12 dkg liszt és 2 dkg (2 evőkanál) holland kakaópor)

 

 

 

töltelékek:

 

meggytöltelék: 50 dkg meggy (mirelit is lehet vagy befőtt akár), cukor, keményítő vagy vaníliás pudingpor

 

csokoládés és tejszínes töltelék: 5 dl habtejszín, 5 dkg kakaópor, cukor, cseresznye pálinka

 

 

 

Elkészítés:

 

  1. A meggyet tegyük fel főni (ha mirelit szórjunk rá 3-5 kanál cukrot, ha befőtt akkor nem szükséges, hiszen eleve cukros), majd szórjunk rá egy kevés keményítőt vagy pudingport és így kavargassunk 2-3 percig míg be nem sűrűsödik, ekkorra szépen ki is fog fényesedni. Hagyjuk kihűlni.
  2. A csokis rész előkészületeként 1 dl tejszínt melegítsünk fel és olvasszunk fel benne 5 dkg kakaóport (vagy csokoládét) 3 kanál cukorral.
  3. Verjünk fel 4 dl habtejszínt kemény habbá, melyhez habfixálót érdemes használni.
  4. A tejszín egyik felébe cseresznyepálinkát öntünk, a másik felébe pedig a kihűlt csokoládét beledolgozzuk.

 

 

 

A torta összeállítása:

 

A piskótát három egyenlő vastagságú részre kell vágni. Ha nincsen habzsákunk három erősebb pl. mélyhűtő zacskó egy ujjnyira kivágott sarka is tökéletesen alkalmas arra, hogy megtöltsünk a két réteget a három féle töltelékünkkel. Kívülről befelé haladva karika formákat rajzolunk az egyes színekkel.

 

Két szabály van: a legszélén nem lehet a meggyes rész és egyszer a csokis van kívül, egyszer pedig a tejszínes.

 

 

 

Így szeletelve, egymás alatt fölött másféle töltelék látható:

 Fekete erdő torta töltelék

Fekete erdő torta betöltés

 

 

 

A díszítéshez 1 dl felvert tejszínhabot használtam, az oldalát csokidarabkákkal burkoltam és friss gyümölcs híján marcipán cserkókkal díszítettem.