Blog

Piskóta sütés

Szerző: | -

Piskóta sütés egy standard 16 szeletes tortához

A piskóta sütés azzal együtt, hogy egy egyszerű alap tészta a sütemények világában, aminek számtalan felhasználási lehetősége van és sok háziasszonynak rutin elkészíteni, meg vannak a maga fortélyai. Egy-két alapvetéssel, még ha nem is fátylat lebbentem le, remélem tudok segíteni. Tévhitek is keringenek, ezeket pedig eloszlatjuk.

hozzávalók:

7db tojás,

140g cukor (7 evőkanál)

140 g liszt (7 evőkanál), ha kakaós tésztát szeretnél a liszt kb a 5-10%-a kakaópor legyen

elkészítés:

  • Szétválasztjuk a tojásokat, a sárgáját fehér habosra verjük a cukor 1/3-val.
  • A fehérjét úgyszintén felverjük, de azt teljesen kemény habbá és a maradék cukrot csak akkor adagoljuk bele, amikor már kezd keményedni, különben képtelenség felverni.
  • Ráöntjük a sárgáját a fehérjére és óvatosan belekeverjük, nagyjából óvatosan átkeverjük.
  • Beleszitáljuk apródonként a lisztet, miközben óvatosan forgatjuk a tálat. A liszt hajlamos a tál alján kikötni. Így figyeljünk, hogy az alját is elkeverjük.
  • Majd ezt egy tortakarikába öntjük és a tetejét egyenletesen elkenjük
  • Kisütjük 160 fokos sütőben kb 60 perc alatt.
  • Meglisztezzük a tetejét, felfordítjuk egy fa deszkára és hagyjuk kihűlni
  • Ha kihűlt a piskóta körbevágjuk a karika mentén és a sütőpapírt is le tudjuk húzni

 

Ha vékony lapokat szeretnénk, akkor a sütőpapírok hátoldalára felrajzoljuk a kívánt méretet és az egyenlő adagokban halmozott krémeket egyenletesen elkenjük. 10 perc alatt megsül és ezt a végén szeletelni sem kell.

dobos lap

Dobos tortához, stefánia tortához ilyen vékony dobos lapot kell sütni. Ha szeretnéd tudni, hogyan készül az eredeti dobos torta egy bejegyzésemben olvashatsz róla.

 

Ami a receptes könyvekben nincs leírva… a piskóta sütéskor:

 

  1. a tojás mindig legyen hideg
  2. a tál és a habverő egyrészt tiszta legyen és abszolút száraz, mivel a fehérjét nem lehet felverni, ha viz éri!
  3. a cukrot már a 80-90%-ig felvert fehérjéhez adjuk, nem hamarabb, különben a cukor súlya lehúzza, nem lehet felverni (a sárgájába mehet az elején)
  4. a lisztet mindig szitáljuk át!! Így könnyebb lesz a sütemény, levegősebb lesz az állaga!
  5. ha óvatosan belekevertük a lisztet is és elnyerte a homogén állagát illetve elkentük a sütőlapon, mielőbb mehet a sütőbe, nem szereti az állást
  6. ha egyben sütjük karikában a piskótát úgy a legkönnyebb szeletelni, ha az egyik tenyerünket a tetejére tesszük, a kezünk alatt forgatva a piskótát a másik kezünkben egy fűrészes hegyű késsel (kenyérvágó) egyenlő részre vágjuk. Mindezt célszerű másnap, amikor már nem olyan puha a tészta, de minden estre várjuk meg, hogy kihűljön.

 

Az a hír járja, hogy piskóta sütés közben a sütőt nem szabad nyitogtani. Ez egy vásosi legenda! Nyugodtan ki lehet nyitni ellenőrizni, hogy meg sült e tészta.

 

És mégis, hogyan ellenőrizzük?

Ha karikában van, végezhetünk tűpróbát is. De nekem leginkább az jött be, hogy a tenyeremet ráhelyezem és ha egy finom „sercegést” érzek még a tenyerem alatt, akkor tudom ebből még kicsit nyers, sülhet még. Ha ráhelyezem a tenyerem és puha, ruganyos az érzés ebből tudom, hogy kisült.

 

Személyes élményeim a piskóta sütés kapcsán a cukrász gyakorlaton: 

A cukrász szakmában a piskóta tészta, mint kifejezés nem használatos, ugyanis felvert a neve 🙂 

Amikor a gyakorlati heteimet töltöttem egy cukrászdában, arra gondoltam, na majd ott tudom már végre szakmai módon is kifejezni magam… Namármost ott egész egyszerűen masszának hívják a piskótát, se nem felvert, se nem piskóta, massza. Sötét massza és világos massza vagyis kakaós piskóta és a világos piskóta.

A cukrász műhelyben egyszerre 20,30 vagy 40 tojásból készítettük a masszát, ennyi volt a gép kapacitása. Egyszerre így hat ugyanolyan tortát tudtunk elkészíteni. Miután géppel felvertük a sárgáját is és a fehérjét is a gépben, kézzel dolgoztuk bele a lisztet.

Vigyázni kell, hogy óvatosan keverjük a felvert fehérjét ne törjük össze ill. így kézzel jobban lehetett érezni a tál akarom mondani az üst aljára leülő lisztet. Sokáig viszont nem szabad se ilyen nagy tömegben, se kicsiben kevergetni, mert ahogy ezt a cukrászok mondják, „ledöglik a tészta„. Imádom ezt a szakzsargont 🙂

 

Keresés…

Kosár értéke:

Legutolsó blogbejegyzések:

  • Zserbó
    A zserbó nem hiányozhat egyetlen ünnepi asztalról sem – ez a sütemény méltán vált legendává a magyar konyhában. A dió, a házi baracklekvár és a csokoládé tökéletes harmóniája minden falatban az otthon melegét idézi. Nagymamáink generációk óta sütik, mi pedig továbbadjuk a mi receptet – mert van, ami nem megy ki a divatból.
  • Marleka torta
    A Marlenka torta nemcsak egy finom desszert, hanem kulturális örökség és sikeres családi vállalkozás története is. Akár boltban vásárolod, akár otthon készíted el, a mézes-diós-karamellás ízvilág minden alkalomra tökéletes választás. Ha még nem kóstoltad, érdemes kipróbálni – és ha már szereted, talán most új szemmel nézel majd rá.
  • Mézes zserbó
    Mézes zserbó, vagyis a mézes krémes "továbbfejlesztett" változata, amikoris a középső krém helyett baracklekvárral töltjük a mézes lapokat és a tetejét csokikrémmel édesítjük.
  • Mézes krémes
    Mézes krémes, vagyis egyike azoknak a süteményeknek, amelyek íze azonnal visszarepít minket a gyerekkorba. A puha, mézes lapok, a lágy vaníliás krém és a tetején a csillogó porcukorfelhő olyan kombinációt alkotnak, amely generációk óta meghatározza az ünnepi asztal hangulatát.
  • Fondán vagy fondant? Tudod mi a különbség?
    Ha mindkét fogalmat hallottad már és nem tudod mi a különbség vagy azt hitted ezek ugyanazok a fogalmak, ez a cikk neked szól...

Legolvasottabb blogbejegyzések:

Hasonló bejegyzések

Sós, sajtos rúd

Sós, sajtos rúd

Te is szereted a jól bevált recepteket? Na ez a ropogós sós, sajtos rúd pont az!   Azt nem állítom, hogy ez az egyszerű és gyors sajtos rúd receptje. Élesztős, ezért már hamarabb ki kell dolgozni, pihentetni kell, de abszolút megéri.   Hozzávalók: 500 g...

bővebben
Keksz kinyomó recept

Keksz kinyomó recept

Számomra bevallom újdonság volt ez a keksz kinyomó pisztoly, amikor a barátnőimtől kaptam ezt a szerkezetet. Persze azóta tépten nyomon találkozom vele hírdetésekben. Örültem neki, mert 20 féle csinos kis kekszet lehet vele formázni. Az ilyen és ehhez hasonló...

bővebben
Schönbrunni kastély torta

Schönbrunni kastély torta

 A Schönbrunni kastély torta egy ízletes újdonság volt számomra a klasszikusok között a suliban. Karamell imádóknak egyszerűen kötelező!     Tankonyhán készült első kastélytortánk A tésztája piskóta 5 db kakaós, úgynevezett kerek dobos lapot kell sütni 7db...

bővebben
Zserbó

Zserbó

A zserbó nem hiányozhat egyetlen ünnepi asztalról sem – ez a sütemény méltán vált legendává a magyar konyhában. A dió, a házi baracklekvár és a csokoládé tökéletes harmóniája minden falatban az otthon melegét idézi. Nagymamáink generációk óta sütik, mi pedig továbbadjuk a mi receptet – mert van, ami nem megy ki a divatból.

bővebben
Marleka torta

Marleka torta

A Marlenka torta nemcsak egy finom desszert, hanem kulturális örökség és sikeres családi vállalkozás története is. Akár boltban vásárolod, akár otthon készíted el, a mézes-diós-karamellás ízvilág minden alkalomra tökéletes választás. Ha még nem kóstoltad, érdemes kipróbálni – és ha már szereted, talán most új szemmel nézel majd rá.

bővebben
Mézes zserbó

Mézes zserbó

Mézes zserbó, vagyis a mézes krémes „továbbfejlesztett” változata, amikoris a középső krém helyett baracklekvárral töltjük a mézes lapokat és a tetejét csokikrémmel édesítjük.

bővebben
Mézes krémes

Mézes krémes

Mézes krémes, vagyis egyike azoknak a süteményeknek, amelyek íze azonnal visszarepít minket a gyerekkorba. A puha, mézes lapok, a lágy vaníliás krém és a tetején a csillogó porcukorfelhő olyan kombinációt alkotnak, amely generációk óta meghatározza az ünnepi asztal hangulatát.

bővebben
Egyszerű kenyér recept-minden esetre

Egyszerű kenyér recept-minden esetre

Ennek a könnyen elkészíthető egyszerű élesztős kenyér receptemnek a hozzávalóit egy élesztős ciabatta kenyér recept, egy ezer éve bevált Stahl Judit-os pizza tészta és a reform élelmiszer készleteim ihlették. Az a ciabatta kenyér adta az első lökést, amit Tanó Móni...

bővebben
Oreo keksz egyszerűen

Oreo keksz egyszerűen

Ugyan az Oreo keksz a kategóriájában hasonló utánozhatatlan ízű vaníliás karikánkkal és pilóta kekszünkkel nem veheti fel a versenyt, de azért szeretjük ezt az amerikai csodát is. Az Oreo keksz része ropogós és tömény kakaó ízű, a belső tölteléke krémesen lágy....

bővebben
Fánk recept, egyszerűen a sütőben

Fánk recept, egyszerűen a sütőben

Szerintem sokan osztoznak abban, hogy a fánk úgy finom, ha más süti. Senkinek nem kell bemutatni az olajban sütögetéssel járó macerát, ezért itt a fánk recept, ami sütőben süthető. Jó hír, hogy vannak receptek már sütőben sütött fánk variációra is. Nem állítom, hogy...

bővebben
Az eredeti Dobos torta

Az eredeti Dobos torta

Számtalan féle pudingos, aranykrémes, vajkrémes variációt lehet olvasni, de hát az eredeti dobos torta az mégis csak az eredeti! Tudtad, hogy a Dobos torta bekerült a Magyar Élelmiszerkönyv leírásaiba? Magyarán minden cukrászdában az abban leírtak szerint kell eljárni...

bővebben