Blog

Eszterházy torta

Szerző: | Torta

Amióta cukrászkodásra adtam a fejem, a barátaimat, családomat még jobban megismerhettem. Az utóbbi időben tudatosabban figyelem az elejtett mondatokat, statisztikát még nem készítettem, de az Eszterházy torta toronymagasan vezet a kedvencek között.

Ez az ikonikus desszert alapvetően hat vékony diós piskótalapból készül, enyhén alkoholos vaníliás krémmel töltve és az egészet a „fondános-csokis” jellegzetes tető koronázza meg.

Mini Eszterházy torta

 


 

 Torta történelem

 

A politikai szerepvállalás mellett, az ínyencségéről is híres Esterházy Pál Antal számára készítette tisztelete jeléül egy cukrászmester ezt a diós ízű tortát, majd a „Monarchia városaiba tartó út során” a recept több változata alakult ki.

Az idők folyamán mind a tészta, mint a krém különféle variációját publikálták már, én az általam többször elkészített és ízletesnek ítélt receptet osztom meg Veletek.

Az Eszterházy torta receptje

Ez a mennyiség egy normál 20-22cm-es torta elkészítéséhez elegendő.

Hozzávalók:

Piskótalapok: (állítólag ez az eredeti :-))

10 db tojásfehérje

20 dkg darált dió vagy mandula

5 dkg liszt

25 dkg cukor

3 dkg vaj

 

Elkészítés:

1. A fehérjét kemény habbá verjük, amikor már majdnem kész hozzá szórjuk a cukrot

2. óvatosan beleforgatjuk a „szárazanyagokat”vagyis a dió és liszt keverékét

3. belecsurgatjuk az olvasztott vajat

4. sütőlemezen 6 db kör alakú lapot kikenünk a masszából

5. 160 fokos előmelegített sütőben kb. 10 perc alatt készre sütjük

6. sütés után vékonyan megszórjuk liszttel, majd akár egymásra is tornyozhatjuk és így kihűtjük a lapokat

 

A krém hozzávalói:

50 dkg mascarpone sajt

30 dkg dió

20 dkg cukor

narancslé

fahéj

rum

4 dl tejszín

10 dkg zselatin

 A krém elkészítése:

1. a darált diót kevés vízzel és a cukorral felmelegítjük, majd fahéjjal, ízlés szerint rummal ízesítjük, majd hagyjuk kihűlni

2. a tejszínt kemény habbá verjük

3. a mascarpone sajthoz hozzáadjuk a diós keveréket és a tejszínt is bele keverjük

4. egy fél zacskó (10g) zselatint 50g vízben hagyjuk egy kicsit állni, enyhén felforraljuk és a forró zselatint a krémünkbe öntjük folyamatos keverés közben (különben megszilárdul)

A tejszínes tortákhoz mindenképpen kell valami zselésítő anyagot használni, hogy összeálljon, ne folyjon el és hűtőben hagyni neki időt, hogy „behúzzon”.

 A torta összeállítása

A tortalapokat betöltjük a diós krémmel egy kerek tortaformába és éjszakára a hűtőbe helyezzük.

Másnap a tetejét, oldalát is megkenhetjük ezzel a krémmel, az oldalát „panírozhatjuk” darált dióval, de a fehér fondán tető az eredeti, a jellegzetes csokoládé vonalkázással.

 

Bevallom ennek az „öntése” még mindig kihívást jelent számomra. Nagymamám, aki korábban cukrászként dolgozott, sokat mesélt nekem a fondán főzéséről, ami gyakorlatilag kristályos szerkezetű szilárd, kevéske víztartalmú cukor. Ők a fondánt a puncstorta és a mignon mártására használták színezett formában. (ez a fondán nem összekeverendő a marcipánt helyettesítendő nyújtható torta burkoló anyaggal, mert az egész más). A különbségekről írtam is egy részletes bejegyzést!

A fondánt a mai modern technológia mellett gépekkel készítik, de anno kézzel „táblázták” nagy mennyiségben a cukrászüzemekben. Ez rendkívül nehéz fizikai munka volt, hiszen a 115 fokon sűrűsödő cukor-víz keveréket egy márványlapra kiöntve folyamatosan mozgatták kihűlésig, közben ez a fehér anyag megszilárdult, így a vége felé vált legizzasztóbbá a munka.

 

Farkas Vilmos cukrász blogján találtam is egy klassz videót, amin bemutatja a Fondán főzés rejtelmeit, érdemes megnézni. Vili blogja rendkívül informális, gyakorlatias oldal, sokat lehet belőle tanulni.

Gránitlapom ugyan nekem is van, de eddig nem készítettem magamnak. Szerencsémre kapható kisebb 1kg-os kiszerelésben is kedvenc boltomban a Vámház körúton, így én innen szerzem be (1099Ft) a kis vödör Eszterházy fondánomat.

A kész fondánt fel kell melegíteni „csípősig”, kb. 55 fokig, majd a lekvárral vékonyan megkent tortára önteni és szilárdulás előtt csokoládéval díszíteni. Ami nehézséget okoz számomra az a megfelelő hőfok eltalálása, hogy pont olyan meleg és pont olyan víztartalmú legyen, ami szépen elkenhető a tortán.

Vagyis nem szabad elkeseredni, ha elsőre nem sikerül.

Gyakorolni kell, ki kell tapasztalni!

Kategóriák

Hasonló bejegyzések

Esküvői idézetek

Esküvői idézetek

Az esküvői idézetek a meghívók egyik elmaradhatatlan eleme. Tudom, hogy a Benneteket abszolút leíró versek megtalálása pont olyan fontos, mint a tökéletes esküvői helyszín és a menyasszonyi ruha kiválasztása. Ezért egy csokorba kötöttem nektek a számomra leginkább...

bővebben
Fényképes torta készítése otthon

Fényképes torta készítése otthon

  Rendszeresen visszatérő kérdés az ehető ostyás fényképes torta elkészítése otthon. Legutóbb telefonon asszisztáltam és a Peppa malacos olyan jól sikerült, hogy pár napon belül egy szuperhősős is született. 🙂 Meg kaptam a fázis fotókat, így most már írásba is...

bővebben
Fondán vagy fondant? Tudod mi a különbség?

Fondán vagy fondant? Tudod mi a különbség?

Lássuk mi a különbség közöttük! Fondán vagy fondant ? A francia fondant szó, szájban könnyen olvadó cukorkát jelent, ez a fondánra és a fondantra is igaz, mindkettő alapanyaga a cukor. A FONDÁN az, amivel a puncstortát, a mignon süteményt és az Eszterházy tortát...

bővebben
Sós, sajtos rúd

Sós, sajtos rúd

Te is szereted a jól bevált recepteket? Na ez a ropogós sós, sajtos rúd pont az!   Azt nem állítom, hogy ez az egyszerű és gyors sajtos rúd receptje. Élesztős, ezért már hamarabb ki kell dolgozni, pihentetni kell, de abszolút megéri.   Hozzávalók: 500 g...

bővebben
Egyszerű kenyér recept-minden esetre

Egyszerű kenyér recept-minden esetre

Ennek a könnyen elkészíthető egyszerű élesztős kenyér receptemnek a hozzávalóit egy élesztős ciabatta kenyér recept, egy ezer éve bevált Stahl Judit-os pizza tészta és a reform élelmiszer készleteim ihlették. Az a ciabatta kenyér adta az első lökést, amit Tanó Móni...

bővebben
Oreo keksz egyszerűen

Oreo keksz egyszerűen

Ugyan az Oreo keksz a kategóriájában hasonló utánozhatatlan ízű vaníliás karikánkkal és pilóta kekszünkkel nem veheti fel a versenyt, de azért szeretjük ezt az amerikai csodát is. Az Oreo keksz része ropogós és tömény kakaó ízű, a belső tölteléke krémesen lágy....

bővebben
Fánk recept, egyszerűen a sütőben

Fánk recept, egyszerűen a sütőben

Szerintem sokan osztoznak abban, hogy a fánk úgy finom, ha más süti. Senkinek nem kell bemutatni az olajban sütögetéssel járó macerát, ezért itt a fánk recept, ami sütőben süthető. Jó hír, hogy vannak receptek már sütőben sütött fánk variációra is. Nem állítom, hogy...

bővebben
Az eredeti Dobos torta

Az eredeti Dobos torta

Számtalan féle pudingos, aranykrémes, vajkrémes variációt lehet olvasni, de hát az eredeti dobos torta az mégis csak az eredeti! Tudtad, hogy a Dobos torta bekerült a Magyar Élelmiszerkönyv leírásaiba? Magyarán minden cukrászdában az abban leírtak szerint kell eljárni...

bővebben
Zabpelyhes túrótorta

Zabpelyhes túrótorta

Barbit a szénhidrát és kalória szegény, sportos életmódjához igazodva egy müzli hajóban utazó zabpelyhes túrótorta köszöntette szülinapján. A hétköznapi szaladásban, ha lemondasz a külsőségekről és a díszítésről egy óra alatt egészséges müzliágyon tálalt túrós...

bővebben
Linzer tészta – az aranyérmes sütemény

Linzer tészta – az aranyérmes sütemény

A linzer tészta gyorsan és könnyen elkészíthető, sokáig eláll és mindenki szereti (cukrászdákban toplistás;). Ha előrelátó akarsz lenni egy-egy ünnepre megsütheted akár egy hónappal hamarabb. Remek ajándék egy szép dobozban barátoknak, kollégáknak, vendégségbe. Ha nem...

bővebben