Blog

Szív alakú torta

Szerző: | -

Hogyan készül szám illetve szív alakú torta a lehető legkevesebb maradékkal?

Először itt a szív alakú torta készítése.

Torta keret/karikában süss egy kör alakú és egy négyzet alakú piskótát, melyet krémmel kell tölteni/rétegezni és hagyni összeállni egy éjszaka alatt.

Majd a kör alakú tortát ketté kell szelni és a négyzetek egy-egy oldalára a töltelék krémjével „odaragasztani”.

Arra kell figyelni, hogy a két kisütött és „betöltött” torta egyforma magas legyen illetve a kör átmérője ugyanakkora legyen, mint a négyzet oldalai.

 

 

A tejszínes burkolattal és csoki darával körben el tudod tüntetni az „árulkodó jeleket”

 

Ez a torta világos piskótából készült, melyet három részre szeleteltem és málnás joghurtos tejszínes krémmel töltöttem meg illetve fehér csokoládéval, friss gyümölccsel dísztettem. A krém receptje ebben a korábbi bejegyzésemben már szerepelt.

Szám alakú torta

A Pinteresten találtam egy nagyszerű segédletet arra is, ha szám alakú tortát kellene készítened. 

 

Nekem eddig csak egy 30-as számot kellett készítenem.

Keresés…

Kosár értéke:

Legutolsó blogbejegyzések:

  • Zserbó
    A zserbó nem hiányozhat egyetlen ünnepi asztalról sem – ez a sütemény méltán vált legendává a magyar konyhában. A dió, a házi baracklekvár és a csokoládé tökéletes harmóniája minden falatban az otthon melegét idézi. Nagymamáink generációk óta sütik, mi pedig továbbadjuk a mi receptet – mert van, ami nem megy ki a divatból.
  • Marleka torta
    A Marlenka torta nemcsak egy finom desszert, hanem kulturális örökség és sikeres családi vállalkozás története is. Akár boltban vásárolod, akár otthon készíted el, a mézes-diós-karamellás ízvilág minden alkalomra tökéletes választás. Ha még nem kóstoltad, érdemes kipróbálni – és ha már szereted, talán most új szemmel nézel majd rá.
  • Mézes zserbó
    Mézes zserbó, vagyis a mézes krémes "továbbfejlesztett" változata, amikoris a középső krém helyett baracklekvárral töltjük a mézes lapokat és a tetejét csokikrémmel édesítjük.
  • Mézes krémes
    Mézes krémes, vagyis egyike azoknak a süteményeknek, amelyek íze azonnal visszarepít minket a gyerekkorba. A puha, mézes lapok, a lágy vaníliás krém és a tetején a csillogó porcukorfelhő olyan kombinációt alkotnak, amely generációk óta meghatározza az ünnepi asztal hangulatát.
  • Fondán vagy fondant? Tudod mi a különbség?
    Ha mindkét fogalmat hallottad már és nem tudod mi a különbség vagy azt hitted ezek ugyanazok a fogalmak, ez a cikk neked szól...

Legolvasottabb blogbejegyzések:

Hasonló bejegyzések

Sós, sajtos rúd

Sós, sajtos rúd

Te is szereted a jól bevált recepteket? Na ez a ropogós sós, sajtos rúd pont az!   Azt nem állítom, hogy ez az egyszerű és gyors sajtos rúd receptje. Élesztős, ezért már hamarabb ki kell dolgozni, pihentetni kell, de abszolút megéri.   Hozzávalók: 500 g...

bővebben
Keksz kinyomó recept

Keksz kinyomó recept

Számomra bevallom újdonság volt ez a keksz kinyomó pisztoly, amikor a barátnőimtől kaptam ezt a szerkezetet. Persze azóta tépten nyomon találkozom vele hírdetésekben. Örültem neki, mert 20 féle csinos kis kekszet lehet vele formázni. Az ilyen és ehhez hasonló...

bővebben
Schönbrunni kastély torta

Schönbrunni kastély torta

 A Schönbrunni kastély torta egy ízletes újdonság volt számomra a klasszikusok között a suliban. Karamell imádóknak egyszerűen kötelező!     Tankonyhán készült első kastélytortánk A tésztája piskóta 5 db kakaós, úgynevezett kerek dobos lapot kell sütni 7db...

bővebben
Zserbó

Zserbó

A zserbó nem hiányozhat egyetlen ünnepi asztalról sem – ez a sütemény méltán vált legendává a magyar konyhában. A dió, a házi baracklekvár és a csokoládé tökéletes harmóniája minden falatban az otthon melegét idézi. Nagymamáink generációk óta sütik, mi pedig továbbadjuk a mi receptet – mert van, ami nem megy ki a divatból.

bővebben
Marleka torta

Marleka torta

A Marlenka torta nemcsak egy finom desszert, hanem kulturális örökség és sikeres családi vállalkozás története is. Akár boltban vásárolod, akár otthon készíted el, a mézes-diós-karamellás ízvilág minden alkalomra tökéletes választás. Ha még nem kóstoltad, érdemes kipróbálni – és ha már szereted, talán most új szemmel nézel majd rá.

bővebben
Mézes zserbó

Mézes zserbó

Mézes zserbó, vagyis a mézes krémes „továbbfejlesztett” változata, amikoris a középső krém helyett baracklekvárral töltjük a mézes lapokat és a tetejét csokikrémmel édesítjük.

bővebben
Mézes krémes

Mézes krémes

Mézes krémes, vagyis egyike azoknak a süteményeknek, amelyek íze azonnal visszarepít minket a gyerekkorba. A puha, mézes lapok, a lágy vaníliás krém és a tetején a csillogó porcukorfelhő olyan kombinációt alkotnak, amely generációk óta meghatározza az ünnepi asztal hangulatát.

bővebben
Egyszerű kenyér recept-minden esetre

Egyszerű kenyér recept-minden esetre

Ennek a könnyen elkészíthető egyszerű élesztős kenyér receptemnek a hozzávalóit egy élesztős ciabatta kenyér recept, egy ezer éve bevált Stahl Judit-os pizza tészta és a reform élelmiszer készleteim ihlették. Az a ciabatta kenyér adta az első lökést, amit Tanó Móni...

bővebben
Oreo keksz egyszerűen

Oreo keksz egyszerűen

Ugyan az Oreo keksz a kategóriájában hasonló utánozhatatlan ízű vaníliás karikánkkal és pilóta kekszünkkel nem veheti fel a versenyt, de azért szeretjük ezt az amerikai csodát is. Az Oreo keksz része ropogós és tömény kakaó ízű, a belső tölteléke krémesen lágy....

bővebben
Fánk recept, egyszerűen a sütőben

Fánk recept, egyszerűen a sütőben

Szerintem sokan osztoznak abban, hogy a fánk úgy finom, ha más süti. Senkinek nem kell bemutatni az olajban sütögetéssel járó macerát, ezért itt a fánk recept, ami sütőben süthető. Jó hír, hogy vannak receptek már sütőben sütött fánk variációra is. Nem állítom, hogy...

bővebben
Az eredeti Dobos torta

Az eredeti Dobos torta

Számtalan féle pudingos, aranykrémes, vajkrémes variációt lehet olvasni, de hát az eredeti dobos torta az mégis csak az eredeti! Tudtad, hogy a Dobos torta bekerült a Magyar Élelmiszerkönyv leírásaiba? Magyarán minden cukrászdában az abban leírtak szerint kell eljárni...

bővebben