Blog

Gyümölcsös joghurt torta

Szerző: | -

Ha szereted a habkönnyű és egyszerűen elkészíthető tortákat, ez a gyümölcsös joghurt torta válogatás bizony ezt a vonalat képviseli.

Minél kevesebb a piskóta benne, és minél több a töltelék, annál hűsítőbb.

A piskóta sütés részleteiről korábban már írtam. A joghurtos krémet pedig az alábbi módon készítettem el már több alkalommal, mindig más gyümölcsből, egyszóval bevált recept.

barackos joghurt torta

 Barackos joghurt torta

Erdei joghurtos torta

Erdei gyümölcsös joghurt torta

Gyümölcsös joghurt torta

összetevők:

40 dkg natúr joghurt

40 dkg gyümölcs

cukor ízlés szerint a gyümölcs ízétől függően

8 dl habtejszín (min.30%)

20 g étkezési zselatin (egy zacskó)

elkészítés:

  1. A natúr joghurtban a gyümölcs egy kis részét összetörve (pürésítve) elkeverjük, cukrozzuk, ezzel megadjuk a krém alapszínét. Dúsítottam legutóbb egy kis porcukorral krémesre kikevert mascarpone sajttal is, de ez elhagyható.
  2. A 20 g zselatint egy kis lábasban felöntünk 100 ml vízzel, pár perc alatt megszívja magát. Majd tűzhelyen melegítsük folyamatos keverés mellett. Éppen, hogy felforr már bele lehet önteni a joghurtos keverékbe és gyors mozdulatokkal elkeverni benne, különben egy csomóba megszilárdul.
  3. Hűtőben tartjuk, amíg el nem készülünk a tejszínhabbal.
  4. A lehűtött tejszínhabot kemény habbá verjük, majd bele keverjük a joghurtos krémet és az egész gyümölcsöket (ha levet enged a gyümölcsünk, jól nyomkodjuk ki előtte)

Ezt a krémet öntsük a piskóta lapra vagy piskóta lapok közé és egy éjszakára tegyük hűtőbe. A kemény habbá vert tejszínnek és főként a zselatinnak köszönhetően megszilárdul és vágható lesz

tipp:

  • Tortákat én abba a karikában szoktam tölteni, amiben a piskótát is sütöm.
  • Zsírpapírral körbebélelem, így magasabbra is lehet tölteni, a papír is tartja a tortát, szilárdulás után pedig lehúzható és teljesen sima a torta oldala.
  • Nem is feltétlen szükséges körbekenni utána és burkolni vagyis „panírozni”, ahogy a cukrászok mondják. Így kapjuk a pucér tortát

 

 A torta tetejét díszíthetjük tejszínhabbal, gyümölccsel, reszelt csokoládéval, mandulával, vagyis ami passzol az ízhez.

 

Zselatinról pár szó:

Tulajdonképpen ez egy állati eredetű zselésítő anyag, melyet elsősorban háziállatok csontjából és kötőszövetéből kivont kollagénből állítanak elő. Az élelmiszeriparon kívül a gyógyszeripar, fényképészet és a kozmetikai ipar alkalmazza. A megbízhatósága miatt szeretek vele dolgozni, de sokan idegenkednek a szagától, de ez tulajdonképpen csak a melegítéskor érezhető.

A barackos joghurt tortán a gyümölcsöket viszont egy tisztán növényi eredetű stabark néven kapható zselésítővel borítottam le. Ezt a port hígított citrusszörpben oldottam fel melegítés közben és kihűlés után ecsettel dolgoztam el a torta oldalán és a gyümölcsökön.

Keresés…

Kosár értéke:

Legutolsó blogbejegyzések:

  • Zserbó
    A zserbó nem hiányozhat egyetlen ünnepi asztalról sem – ez a sütemény méltán vált legendává a magyar konyhában. A dió, a házi baracklekvár és a csokoládé tökéletes harmóniája minden falatban az otthon melegét idézi. Nagymamáink generációk óta sütik, mi pedig továbbadjuk a mi receptet – mert van, ami nem megy ki a divatból.
  • Marleka torta
    A Marlenka torta nemcsak egy finom desszert, hanem kulturális örökség és sikeres családi vállalkozás története is. Akár boltban vásárolod, akár otthon készíted el, a mézes-diós-karamellás ízvilág minden alkalomra tökéletes választás. Ha még nem kóstoltad, érdemes kipróbálni – és ha már szereted, talán most új szemmel nézel majd rá.
  • Mézes zserbó
    Mézes zserbó, vagyis a mézes krémes "továbbfejlesztett" változata, amikoris a középső krém helyett baracklekvárral töltjük a mézes lapokat és a tetejét csokikrémmel édesítjük.
  • Mézes krémes
    Mézes krémes, vagyis egyike azoknak a süteményeknek, amelyek íze azonnal visszarepít minket a gyerekkorba. A puha, mézes lapok, a lágy vaníliás krém és a tetején a csillogó porcukorfelhő olyan kombinációt alkotnak, amely generációk óta meghatározza az ünnepi asztal hangulatát.
  • Fondán vagy fondant? Tudod mi a különbség?
    Ha mindkét fogalmat hallottad már és nem tudod mi a különbség vagy azt hitted ezek ugyanazok a fogalmak, ez a cikk neked szól...

Legolvasottabb blogbejegyzések:

Hasonló bejegyzések

Sós, sajtos rúd

Sós, sajtos rúd

Te is szereted a jól bevált recepteket? Na ez a ropogós sós, sajtos rúd pont az!   Azt nem állítom, hogy ez az egyszerű és gyors sajtos rúd receptje. Élesztős, ezért már hamarabb ki kell dolgozni, pihentetni kell, de abszolút megéri.   Hozzávalók: 500 g...

bővebben
Keksz kinyomó recept

Keksz kinyomó recept

Számomra bevallom újdonság volt ez a keksz kinyomó pisztoly, amikor a barátnőimtől kaptam ezt a szerkezetet. Persze azóta tépten nyomon találkozom vele hírdetésekben. Örültem neki, mert 20 féle csinos kis kekszet lehet vele formázni. Az ilyen és ehhez hasonló...

bővebben
Schönbrunni kastély torta

Schönbrunni kastély torta

 A Schönbrunni kastély torta egy ízletes újdonság volt számomra a klasszikusok között a suliban. Karamell imádóknak egyszerűen kötelező!     Tankonyhán készült első kastélytortánk A tésztája piskóta 5 db kakaós, úgynevezett kerek dobos lapot kell sütni 7db...

bővebben
Zserbó

Zserbó

A zserbó nem hiányozhat egyetlen ünnepi asztalról sem – ez a sütemény méltán vált legendává a magyar konyhában. A dió, a házi baracklekvár és a csokoládé tökéletes harmóniája minden falatban az otthon melegét idézi. Nagymamáink generációk óta sütik, mi pedig továbbadjuk a mi receptet – mert van, ami nem megy ki a divatból.

bővebben
Marleka torta

Marleka torta

A Marlenka torta nemcsak egy finom desszert, hanem kulturális örökség és sikeres családi vállalkozás története is. Akár boltban vásárolod, akár otthon készíted el, a mézes-diós-karamellás ízvilág minden alkalomra tökéletes választás. Ha még nem kóstoltad, érdemes kipróbálni – és ha már szereted, talán most új szemmel nézel majd rá.

bővebben
Mézes zserbó

Mézes zserbó

Mézes zserbó, vagyis a mézes krémes „továbbfejlesztett” változata, amikoris a középső krém helyett baracklekvárral töltjük a mézes lapokat és a tetejét csokikrémmel édesítjük.

bővebben
Mézes krémes

Mézes krémes

Mézes krémes, vagyis egyike azoknak a süteményeknek, amelyek íze azonnal visszarepít minket a gyerekkorba. A puha, mézes lapok, a lágy vaníliás krém és a tetején a csillogó porcukorfelhő olyan kombinációt alkotnak, amely generációk óta meghatározza az ünnepi asztal hangulatát.

bővebben
Egyszerű kenyér recept-minden esetre

Egyszerű kenyér recept-minden esetre

Ennek a könnyen elkészíthető egyszerű élesztős kenyér receptemnek a hozzávalóit egy élesztős ciabatta kenyér recept, egy ezer éve bevált Stahl Judit-os pizza tészta és a reform élelmiszer készleteim ihlették. Az a ciabatta kenyér adta az első lökést, amit Tanó Móni...

bővebben
Oreo keksz egyszerűen

Oreo keksz egyszerűen

Ugyan az Oreo keksz a kategóriájában hasonló utánozhatatlan ízű vaníliás karikánkkal és pilóta kekszünkkel nem veheti fel a versenyt, de azért szeretjük ezt az amerikai csodát is. Az Oreo keksz része ropogós és tömény kakaó ízű, a belső tölteléke krémesen lágy....

bővebben
Fánk recept, egyszerűen a sütőben

Fánk recept, egyszerűen a sütőben

Szerintem sokan osztoznak abban, hogy a fánk úgy finom, ha más süti. Senkinek nem kell bemutatni az olajban sütögetéssel járó macerát, ezért itt a fánk recept, ami sütőben süthető. Jó hír, hogy vannak receptek már sütőben sütött fánk variációra is. Nem állítom, hogy...

bővebben
Az eredeti Dobos torta

Az eredeti Dobos torta

Számtalan féle pudingos, aranykrémes, vajkrémes variációt lehet olvasni, de hát az eredeti dobos torta az mégis csak az eredeti! Tudtad, hogy a Dobos torta bekerült a Magyar Élelmiszerkönyv leírásaiba? Magyarán minden cukrászdában az abban leírtak szerint kell eljárni...

bővebben